AWE

Academy for Women Entrepreneurs in Hungary

Program: 2023. november- 2024. május

Jelentkezési határidő: 2023. október 29.

w

Q&A: 2023. október 10. 18:00 (Facebook link)

A program

Az Academy for Women Entrepreneurs (AWE) egy női vállalkozókat ösztönző program, amely a résztvevők számára a vállalkozásuk létrehozásához és növekedéséhez szükséges tudást, eszközöket és kapcsolatrendszert biztosítja. Lehetővé teszi a nők számára a világ minden tájáról, hogy megerősítsék vállalkozói készségeiket, felépítsék az üzleti modelljüket egy angol nyelvű oktatási program, illetve a folyamatos mentorálás segítségével.

Magyarország 2021-ben először csatlakozott az AWE globális hálózatához az Amerikai Nagykövetségen keresztül, a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány szakmai irányításával, mely az Impact Hub Budapest vállalkozásfejlesztési programjait működteti.

2023-ban most harmadjára indul útnak az AWE Hungary, amely nemzetközi tapasztalatok alapján működik, a 7 hónapos program azonban igazodik a magyar vállalkozói környezethez, hogy a legjobban tudja segíteni célcsoportjának, a magyar női vállalkozóknak igényeit, ennek érdekében kiegészül mentorálással és kapcsolatépítési lehetőségekkel is.

Kinek szól a program?

Az AWE Hungary programba olyan nőket várunk, akiknek van vállalkozási ötletük, amit meg szeretnének valósítani, vagy nagyon korai szakaszban van még a vállalkozásuk. Olyan résztvevőket keresünk, akik elkötelezettek, hogy megvalósítsák vagy továbbfejlesszék az ötletüket.

Összesen 20 női résztvevőt választunk ki az ország minden részéből, kivéve Budapestet és Pest megyét.

Téged keresünk, ha

  • van egy üzleti ötleted vagy vállalkozásod, összesen kevesebb, mint egymillió forint bevétellel;
  • elkötelezett vagy, hogy hetente 7-10 órát fordíts rugalmas felállásban a vállalkozói készségeid fejlesztésére, az üzleti modelled fejlesztésére, finomhangolására, és hogy együtt dolgozz a mentoroddal és a többi vállalkozó jelölttel;
  • Magyarországon élsz, de nem Budapesten vagy Pest megyében, és itthon tervezed elindítani a vállalkozásodat;
  • 25 és 55 év között vagy;
  • elég jól kommunikálsz angolul szóban és írásban ahhoz, hogy elvégezd az online képzést;
  • van hozzáférésed egy tablethez vagy egy számítógéphez.

Az üzleti ötleteddel jelentkezhetsz egyedül vagy egy csapat tagjaként. Az utóbbi esetben a csapat vezetőjének kell beadnia a jelentkezését, és megfelelnie a kiválasztási kritériumoknak.

Miért érdemes jelentkezni?

online-learning-platform

Online Tanulási Platform

Hozzáférés a Dreambuilder online üzleti tervezési platformhoz

online-learning-platform

Mentorálás

Egyéni mentor, aki személyre szólóan tud támogatni az üzleti tervezés során

online-learning-platform

Network

Részese lehetsz egy női vállalkozói közösségnek, ahol lehetőség van egymás inspirálására, támogatására és a közös tanulásra

online-learning-platform

Pitching

Lehetőség az ötlet bemutatására egy szakmai zsűri előtt

online-learning-platform

Díj

Esély arra, hogy pénzügyi támogatást kapj a vállalkozásod elindításához vagy továbbfejlesztéséhez

Összesen 15 000 dollárt osztunk szét vissza nem térítendő támogatásként a 3 legígéretesebb vállalkozó között a benyújtott üzleti terveik, és a prezentációjuk alapján, amire egy őszi esemény keretében kerül sor.

“Teljes szívből ajánlom a programot azoknak, akiknek van egy ötlete, de még nem látja át hogy tudná megvalósítani vagy hogy egyáltalán érdemes-e belekezdenie. Az AWE program pozitív légköre és a szakértelem nagyon inspiráló egy kezdő vállalkozó számára.“

Szalkai Zsófia, Csiriboo

“Mindamellett, hogy a program valóban segíti az üzleti ötlet megvalósítását, lelkesítő és motiváló megismerni ennyi kreatív és tettrekész nőt. Ez egy valódi támogatás ahhoz, hogy a megvalósíthassuk az üzleti ötleteinket!”

Nagy Gabriella, Balatoni gyerekek

A program szuper lehetőséget ad egy vállalkozási ötlet kibontakozásához vagy egy kiépülőben lévő vállalkozás stabil alapokra helyezéséhez. Számunka a legnagyobb segítség egyrészt a struktúra volt, ami végigvezetett egy vállalkozás beindításának lépésein, másrészt pedig a rengeteg, biztonságos közegben kapott, különböző visszajelzés a vállalkozótársaktól, a mentorunktól, a programvezetőktől majd a zsűritől.

Arató Vilja, MeseTérKép

Az AWE programot teljes meggyőződéssel ajánlom leendő vállalkozó nőknek. A program végigkísért az üzletalapítás minden lépcsőjén, szó szerint teljesítette a kitűzött célját, azaz az esetemben megvalósult, hogy egy álmomból üzletet hoztam létre. Habár minden feltétel adott volt, hogy ezt megtegyem a program előtt, nem volt hozzá se elég információm, se bátorságom, sem pedig segítségem. A program moduljain keresztül (tananyag, mentor program, workshop) minden szükséges támogatást megkaptam ahhoz, hogy létrehozzam a vállalkozásomat, ezért rendkívül hálás vagyok a program támogatójának és szervezőinek egyaránt.

Dr. Kun Ágnes, Földműhely

Minden kezdő vállalkozónak szüksége lenne egy ilyen programra, mint az AWE, óriási segítséget nyújtott abban, hogy az ötletekből tervek, a tervekből pedig kézzelfogható akciók legyenek. A részletes modulok, a mentor és csoportos találkozók széleskörű tudást adtak, valamint egy olyan látásmódot, amit a jövőben biztosan hasznosítani tudok.

Berczi Annamária

Azok számára is emberi léptékűvé és jól érthető teszi az üzleti világot, akiknek eddig ebben nem volt tapasztalata. Ad egy térképet az ötletek működésbe hozásához, és mindezt egy hihetetlenül inspiráló közegben. 29 másik szemszögből lehet végignézni válaszkereséseket és megoldásokat néha hasonló, néha meg egészen különböző problémákra. Rengeteget lehet tanulni.

Gere Szabina

Ütemezés

Részletes információért olvasd el a felhívást.

Hogyan tudok jelentkezni?

Két lépésben tudsz jelentkezni az AWE Hungary programba:

Töltsd le a „My Business Idea Form”ot. Nyugodtan gondold végig a kérdéseket, és válaszolj a vállalkozási ötletedre vonatkozóan (angolul)!

Tölts ki néhány alapvető adatot ezen az űrlapon, majd mellékeld a kitöltött “My Business Idea Form”-ot!

Választható tartalom a jelentkezéshez: az űrlapon linkelj be egy maximum két perces videót magadról és az ötletedről!

Jelentkezési határidő: 2023. október 29.

Kiválasztási szempontok

A pályázat feltételeinek megfelelő jelentkezőket a szervezők a következő szempontok alapján értékelik:

  • Motiváció és elkötelezettség a programban való részvételre
  • Mennyire életképes és innovatív az üzleti ötlet
  • Előnyben részesíthetők a pozitív társadalmi vagy környezeti hatással bíró üzleti ötletek
  • A program ténylegesen hozzá tud adni a résztvevő ötletéhez.

Kapcsolat

Ha bármilyen kérdésed van, írj az info@awehungary.com email címre!

Gyakran ismételt kérdések

Jelentkezhetek egy csapat tagjaként?

Jelentkezhetsz egyedül az üzleti ötleteddel, és egy csapat tagjaként is. Ha az utóbbi áll fenn, akkor a csapat vezetőjének kell a feltételeknek megfelelnie és elküldeni a jelentkezést.

Jelentkezhetek, ha már van vállalkozásom?

Igen, az AWE-ba olyanok is jelentkezhetnek, akik már elindították a saját vállalkozásukat, de az összbevételük még nem haladta meg az egymillió forintot.

Jelentkezhetek, ha nincs vállalkozói tapasztalatom?

Igen, az AWE program olyan jelentkezőket is vár, akiknek egyáltalán nincsen vállalkozói tapasztalatuk, vagy akár egy teljesen új területen szeretnék kipróbálni magukat. A legfontosabb a motiváció, az elkötelezettség, és hogy képesek legyenek egymás tapasztalataiból tanulni.

Ha van egy ötletem, de még nem vagyok teljesen biztos benne, tud segíteni nekem a program abban, hogy meglássam, életképes-e?

Igen, az AWE program segít megvizsgálni az üzleti ötlet életképességét, ez egy nagyon fontos része a folyamatnak.

Kell, hogy legyen az üzleti ötletemnek pozitív társadalmi és/vagy környezeti hatása?

Nem kell, hogy az ötleted egyik alapja a társadalmi vagy környezeti hatás legyen, ugyanakkor ez a kiválasztásnál előnyt jelent.

Mennyi időt vesz igénybe a program?

Az AWE olyan résztvevőket keres, akik legalább heti hét órát tudnak az ötletükkel foglalkozni, hogy sikeresen meg tudják valósítani.

Nincsen számítógépem, laptopom vagy tabletem, vagy nincs internet elérhetőségem, így is jelentkezhetek a programba?

Előnyösebb, ha a saját eszközeid tudod használni, de ha erre nincs lehetőség, akkor kérjük, hogy lépj kapcsolatba velünk, írj emailt, hogy megnézzük, hogy meg tudjuk-e oldani a problémádat.

Budapesten/Pest megyében élek, de van egy üzleti ötletem, amit vidéken szeretnék megvalósítani. Jelentkezhetek?

Az AWE program, olyan nőknek szól, akik nem Budapesten/Pest megyében élnek. Ugyanakkor, ha az ötlet megvalósítási helyszíne Budapesten kívülre esik, kérlek írj nekünk, és magyarázd el a helyzetet!

Nincsen angol nyelvvizsgám. Jelentkezhetek?

Igen. Ha elég jól érted a nyelvet, akkor meg fogod érteni az online képzést is, nincs szükség nyelvvizsgára.

Nem beszélek, és nem is írok angolul. Jelentkezhetek?

Nem, a Dreambuilder online platform lesz a kiinduló tanulási felület, és ha nem elég jó az angolod, akkor nem fogod tudni követni a program lépéseit, és elkészíteni az üzleti terved.

Nem beszélem az üzleti angolt. Jelentkezhetek?

Igen, az egyéni mentorálás segíteni fog abban, hogy megértesd és megtanuld az üzleti kifejezéseket angolul és magyarul is.

Nem Magyarországon élek. Jelentkezhetek?

Nem. A program olyan magyar nőknek szól, akik Magyarországon laknak, és a vállalkozásukat is itt szeretnék létrehozni.

Az AWE program magyarországi támogatottja
Az AWE program magyarországi támogatottja