A cikk a Világgazdaság oldalán jelent meg.

Négyszeres túljelentkezés volt az amerikai programra.

Harminc vidéken élő vállalkozó nő vehet részt az AWE (Academy for Women Entrepreneurs) tíz hónapos programjában, amely saját cég létrehozásához és növekedéséhez szükséges tudással, kapcsolatrendszerrel segíti a résztvevőket.

A programot olyan nőknek írták ki, akik csak most vágnak bele a vállalkozói létbe, vagy csekély tapasztalattal rendelkeznek

– mondta a VG-nek Bedő Beatrix, az Impact Hub társalapítója, az AWE egyik mentora. A jelentkezés feltétele volt az angol nyelvtudás is, ugyanis az AWE egy globális hálózat, amelyhez Magyarország az amerikai nagykövetségen keresztül csatlakozott a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány szakmai irányításával, amely az Impact Hub Budapest vállalkozásfejlesztési programjait is működteti.

A jelentkezésre csak három hét állt rendelkezésre májusban, de így is 127 pályázat érkezett be. A szervezők öt Pest megyei vállalkozót válogattak be a programba, itt nyolcszoros volt a túljelentkezés, de a többi megyében is három és félszeres. Az angol nyelvtudás nem csak a jelentkezéshez volt szükséges, hiszen a 13 modulból álló e-learning vállalkozásfejlesztési platform – ami az Arizonai Állami Egyetem fejlesztése – szintén angol nyelvű. A harminc bekerült projekt mögött 45 vállalkozó áll, mivel többen csapatban indultak. Néhányan dobozos termékekkel jelentkeztek, és mivel az egyik fő célcsoport a 25 és 45 év közöttiek, túlsúlyban vannak a gyermekneveléshez, gyermekvállaláshoz kapcsolódó megoldások, de az élelmiszeripar is kiemelt figyelmet kapott. A kiválasztásban figyelték a program megvalósítói azt is, hogy pénzügyileg fenntartható és megvalósítható legyen a vállalkozás, és tartalmazzon innovációt. A társadalmi hasznosság ugyan nem szerepelt a kritériumok között, de pluszpont járt érte.

A legjobb nyolc vállalkozás a nagyközönség előtt is bemutatkozhat a november 23-i Pitching Eventen, és akár három-öt csapat is osztozhat a 25 ezer dolláros nyereményen.

A nők vállalkozásának támogatására nagy szükség van, ugyanis csak 33 százalékot képviselnek a vállalkozói szektorban. A Hétfa Kutatóintézet és Elemző Központ felmérése szerint a nők által vezetett vállalkozások 79 százalékát a járvány különösen negatívan érintette, ráadásul a 11 százalékuk számára ellehetetlenült a tevékenységük folytatása. A kutatás rávilágított, hogy az online térben is aktív vállalkozások ellenállóbbak voltak, és kisebb bevételkiesésről számoltak be azok, akik már a Covid előtt is alkalmaztak online eszközöket. Csak a válaszadók 37 százaléka vett igénybe valamilyen állami támogatást a járvány idején, miközben Ausztriában 86, Szerbiában 74 százalék volt ez az arány.